Érdekes oldalak

Színes, kreatív, érdekes a Gyerekszoba blog, a Mamazon oldalon pedig számos érdekes csecsebecse, játék, ajándék, izgi kis kötött, horgolt babák, majmocskák kelletik magukat :)

Bettinek köszönjük a linkeket!

Szolgálati közlemény

Sajnos a szépséges hátterem eltűnt, mert a szolgáltató elköltözött és így elérhetetlenné vált a kép. A problémát hamarosan kijavítom, remélem, a cikkek élvezeti értékéből nem von le ez a hiányosság.

Hamarosan új posztok is kerülnek fel a témában :)

"Csak egy sportnap" - vendégposzt

Csak egy sportnap volt, de ki tudja, mi mindent jelentett ez a gyerekeknek, akik egy olyan faluban élnek, ahol addig még sosem volt sportnap. Eleve sport csak az iskolában van, külön nemigen járnak sehova, nem egy gazdag falu, sok a roma család, sok a munkanélküli, érthetően nem nagyon jut pénz arra, hogy csak elbuszozzon valaki a szomszéd városba sportolni.

Ahhoz, hogy ez a sportnap létrejöjjön mégis, az kellett, hogy néhány illető megtalálja egymást: olyan ottani lelkes fiatalok, akik korábban részt vettek egy EU-s képzésen, hogy ott sokat tanuljanak de leginkább, hogy ott egy összetalálkozzanak olyasvalakivel, akinek szívügye és élete a sport, aki pedig szintén belelkesített még egy-két további embert, köztük egy hús-vér kézilabdaedzőt :).

Így történt, hogy augusztus 12-én megérkeztek Pusztaföldvárra. „A gyerkőcök először zárkózottak voltak, főleg az idősebbek, ezért kezdték a picurok a fogalkozást. Aztán utána már az idősebb korosztály is bekapcsolódott.”

A szervezésbe mindenki beszállt: az iskola a tornatermet nyitotta meg és vajaskenyeret biztosított, a szervezőcsapat pedig a saját pénzéből vásárolt kapukkal és labdákkal járult hozzá. Ez utóbbit ott is hagyták a nap végén, mondván „hogy legyen valami plusz motiváló, ha már mi nem leszünk ott„.

Nekem, aki a munkám kapcsán sokat hallok az EU-ról, azért érdekes ez a történet, mert látom, hogy egy EU-s képzés nem falra hányt borsó maradt, hanem élő kapcsolat, igazi projekt született belőle.

Érdekes még az is, hogy Zsiga Gyula, az a kézilabdaedző, aki rászánt egy napot a pusztaföldvári iskolásokra, azon töri a fejét, hogy Telki környékén gyerekkézilabda tábort szervezne. Hátha el lehetne Békésben is egy csapatot indítani? A Kölyökkézi Programban ezzel ők egy országos vérkeringésbe tudnának bekapcsolódni.

Kézilabdaedzés után, mivel Béla amúgy zumbaoktató is, rávette az anyukákat is egy jó kis tánctanulásra.

Ez a sportnap olyan közönséget ért el és mozgatott meg, akik amúgy nemigen vesznek részt ilyesmiben.

Köszönöm Grundmann Bélának és Szécsi Orsinak, amiért elmesélték nekem ezt a történetet.

Ami a leginkább feldob, az az, hogy lám, lehetséges jó dolgokat kitalálni és megvalósítani, és nem, nem kellenek hozzá se a multik, se az államigazgatás.

Végezetül még íme az esemény Facebook oldala jó sok fotóval.

És álljon itt még Béla oldala, a moveyourbody portál, amelynek "célja a mozgásgazdag és egészségtudatos életmód értékeinek kommunikálása. A sporthoz kapcsolódó társadalmi folyamatok, újfajta megközelítése."

A vendégposztot Kriszta küldte , a Nők Mozgásban blog szerzője.

Bátor Tábor belülről - egy kedves barátnő írása

Egy cimbora a Bátor Táborról

Első Bátor Táborom, kölyök onkológiai turnus, ráadásul nemzetközi. Félelmekkel színezett izgatottsággal vágok neki, mint „lovas programtartó játszó cimbora”, vajon milyen is lesz ez a 10 nap együtt, illetve az egy hét a gyerekekkel? És aztán megérzem, átélem, megtanulom, magamba szívom, részévé válok a „Bátor Tábor érzésnek”....

SZUPER!

... egy nemzetközi turnus legfontosabb szava, mert ez minden gyerek számára érthetően azt jelenti, hogy valami kiemelkedőt, dicséretre méltót, csodálatosat csinált, ügyes volt, stb. De mi is szuper a Bátor Táborban?

Szuper... amikor 78 lelkes cimbora (akik önkéntes segítők) az idejét, energiáját, lelkesedését, tudását, képességeit, figyelmét és szívét-lelkét adja a gyerekeknek, egymásnak és a tábornak!

Szuper... amikor mindezeknek köszönhetően megtörténik a varázslat, és 49 súlyos beteg (ebben a turnusban daganatos, rákos és leukémiás) gyerek átalakul egyszerűen csak gyerekké, akinek szabad játszani, együtt lenni a többiekkel, kipróbálni új dolgokat és rosszalkodni is egy kicsit, mert itt még a doktor néni is érti a viccet.

Szuper... amikor fogjuk egymás kezét mindannyian, énekelünk, csillogó szemmel, mosolyogva egymásra.

Szuper... amikor egy kislány, aki nem akar felülni a lóra, hisztizik és semmi se tetszik neki végül mégis felül, belemegy a játékokba a ló hátán és aztán az esti beszélgetésen elmeséli, hogy a lovaglás volt a legjobb élménye azon a napon.

Szuper... amikor egy kezdetben kezelhetetlennek tűnő gyerkőc teljes összpontosítással és elmélyültséggel kopogtatja, tömöríti a nemez szálakat egy formába, hogy aztán az így készített kitűzőt anyukájának adhassa ajándékba.

Szuper... amikor a kézműves cimbora (aki a táboron kívül egyébként formatervező) üdítős rekeszekből, tollas ütőből és karton dobozból nagybőgőt, hegedűt és cimbalmot készít az esti programon fellépő cimbora zenekarnak.

Szuper... hogy amikor már úgy érzed, hogy nem bírod tovább a keveset alvást, reggeltől estig futkosást, gyerekekre figyelést, programtartást, játékvezetést és kezd lekonyulni a mosolyod, akkor jön valaki, aki átöleli a vállad és megkérdezi: „Mi a baj? Tudok segíteni?”

Szuper... amikor megtanulod csehül, lengyelül és szlovákul, hogy van az hogy „Hajrá!”

Szuper... amikor egy 7-8 éves kislány teljes átszellemültséggel egyensúlyoz egy majdnem vele egyforma méretű íjat, aztán az erőfeszítéstől remegő kézzel kihúzza és a céltábla közepébe talál. Aztán felveszi a mankóját és elindul összeszedni a nyílvesszőket...

Szuper... amikor a veled egy házhoz tartozó gyerekek mosolyogva kiabálják a nevedet és kézzel-lábbal elmutogatják amit szeretnének.

Szuper... amikor leveled érkezik a tábori postástól és szaladhatsz vele tolmácsot keresni, hogy megtudd: egy lengyel kislány köszöni neked hogy meséltél a lovakról és megmutattad neki az istállót.

Szuper... amikor a kezdetben egymást bizalmatlanul méregető lengyel és szlovák kislányok a házban átlépik a nyelvi korlátokat és együtt activityznek, átszaladgálnak egymás szobájába, virágokkal és szívecskékkel telerajzolt leveleket küldözgetnek egymásnak, vagy éppen együtt rosszalkodnak.

Szuper... amikor végigfutottad a délutánt hogy kész legyen az erdei manó jelmezed és összeálljon a játékos állomásod az esti programhoz, majd épp kezdésre beesel és meglátod a gyerekek arcán a meglepetést és hogy sikerült őket elvarázsolnod, ahogy belépnek Narnia izgalmas földjére.

Szuper... amikor az utolsó estén a gyerekek fellépnek a „Tiéd a színpad!”-on és azt érzed, hogy sokszorosan adják vissza mindazt, amit a tábor alatt kaptak.

Szuper... amikor egy kisfiú, aki a tábor igazi zsiványa, 9 méter magasban úgy mászik át a felfüggesztett gumikarikákon, mint egy igazi pókember, hogy aztán hangosan kacagva ereszkedjen le a földre.

Szuper... az is, amikor minden porcikádban megfeszülve izgulsz egy csöppségért, aki úgy döntött, hogy kiáll egyedül az egész tábor elé verset szavalni, és elakad a szava.

Szuper... amikor egy kislány, akinek még nem nőtt ki a haja a kezelések után és lábszár protézise miatt mankóval kéne járnia, dívaként végigvonul az általuk kitalált divatbemutatón, majd kaján mosollyal az arcán megpördül a színpad közepén.

Szuper... amikor az indiánok földjén „nyargalászó” bivalyban a gyerekek felismerik a két cimborát, akik a bátorkodás programon 9 méter magasban lévő kötélpályán segítették őket végig, és a 8 kislány egyszerre ugrik rá kacagva a kicsit boci-arcúra sikeredett bivalyra. (Bár talán a fiúknak nem volt olyan szuper érzés, de azt hiszem így utólag ők se bánják...)

Szuper.... amikor könnyes szemmel, a gyerekekkel összebújva nézitek együtt a tábori fotókból készült bemutatót.

És szuper, hogy hazaérkezve másképp látod a dolgokat, hogy még tart a varázs, hogy a csuklódon lévő karkötő mindig emlékeztet ezekre a napokra, hogy meghallod a tábortánc zenéjét a rádióban és azonnal visszarepülsz „csodaországba”, hogy tudod, hogy részese lehettél valami nagyon jó dolognak, ahol adni tudtál és rengeteget kaptál, ahol segítséget tudtál kérni és kapni, ahol figyeltél másokra és rád is figyeltek, ahol mindenki önmaga lehetett és nagyon bízol abban, hogy ebből valamit el tudsz raktározni, meg tudsz őrizni a hétköznapokra is!

Laszlovszky Ági

Köszönjük, Ági a beszámolót, köszönjük a szervezőknek, hogy van Bátor Tábor, a cimboráknak, hogy Csodaországot varázsolnak, ahol a beteg gyerek egyszerűen csak gyerek...

:)

Bátor Tábor

VÉDŐHÁLÓ program - nyárra

Lassan kialakulóban teljes nyári programunk, ami a közeljövőben a foci vb-hez igazodik, de mindig van lehetőség más tevékenységre is, ahogy azt már megszokhattátok (kreatív, ping-pong, beszélgetés, játék). Többen jelezték, hogy jó lenne társasozni, hétfőn a két meccs között lesz lehetőségünk erre is!

Június

28. hétfő 15:00-18:00 Ping-pong (továbbiakban pp) + VB
20:30 VB
29. kedd 20:30 VB
Július
2. péntek 19:00-től pp + 20:30-tól VB
3. szombat 16:00 és 20:30 VB
5. hétfő 15:00-18:00 pp
17:00-től tábor megbeszélés
6. kedd 20:30 VB
7. szerda 20:30 VB
10. szombat 18:00-tól Kreatív
20:30-tól VB
11. vasárnap 20:30 VB döntő
Július 12. után a hétfői pp-t 15 és 18 óra között tartjuk a csütörtökit pedig 18 és 21 óra között.
Július 22. vagy 23. lesz a Kreatív időpontja, erről még jelzünk!
Július 29. csütörtök az utolsó Kreatív a tábor előtt 18 és 21 óra között.


Várunk szeretettel!

VÉDŐHÁLÓ
/V. Ferenciek tere 7-8., III lh., II. em/

VÉDŐHÁLÓ - nonprofit szervezet a fiatalokért

A Védőháló program célja a 14-25 év közötti fiatalok számára aktív, értékes szabadidő eltöltési alternatívát kínálni. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Aktuális programjuk:

június 25. péntek 16 órától Brazília - Portugália FOCI VB nézés a Hálóban!

Örömteli kezdeményezés lelkes alapítókkal! Nagyon klassz programokat szoktak szervezni a sportolástól a kreatív műhelyen át a társasjátékozásig. Fogok Róluk és a programokról rendszeresen hírt feltenni :)

A hírek, programok bátran továbbíthatók a lehetséges érintettek felé!

"Anyák harca"

Érdekes cikket találtam a neten arról, miként vetekszenek az anyák csemetéik képességeivel. Az írás tetszik, külön érdekesnek találtam, hogy az oldalon a cikk alatt nyomban meg is jelentek a vetélkedő, illetve a versenyzést rossz szemmel néző anyukák és azonnal elkezdték oltani egymást - az én olvasatomban tökéletesen demonstrálva azt, amiről a szerző ír, csak kicsit őszintébben ugrottak egymásnak...

Szilágyi Diána cikkét idézem:

"Nem tudni miért, de egyes nőket gyermekük megszületésével egyenesen megszáll a versenyszellem. Persze, nem magukat mérik közvetlenül össze a többi anyával, hanem a gyereken keresztül próbálnak meg önigazolást, önbecsülést szerezni, semmivel sem törődve. Azzal sem, hogy ezzel miképp taposnak bele a másik anya lelkébe.

Teljesen természetes, hogy minden anya saját gyermekére a legbüszkébb, ő a legaranyosabb, a legokosabb, a legügyesebb, és persze a legeslegszebb az egész világon. Persze, ha képesek vagyunk józanok maradni a gyerek iránt érzett hatalmas szerelmünkben, akkor kissé skizoid módon tisztában vagyunk azzal is, hogy gyermekünk hibáktól, gyengeségektől sem mentes. Ahogy bizonyos képességei valóban kiemelik az átlagból. Az anyák sajátossága általában, hogy erősségeikkel-gyengeségeikkel együtt mégis feltétel nélkül szeretik és elfogadják csemetéiket.

Sokan viszont nem képesek megbarátkozni azzal, hogy a gyerek bizonyos dolgokban lemarad kortársaitól, saját kudarcukként élik meg, hogy a kölök tanulmányi eredményei nem olyan zseniálisak, hogy még mindig történnek vele balesetek éjszaka, vagy hogy nem ő a bandavezér az oviban. Úgy érzik, ők, a szülők tehetnek arról, hogy a gyerek nem úgy működik, ahogy kellene.

Figyelmen kívül hagyják, hogy mindannyian valamilyen habitussal születünk. Egy magába zárkózó, introvertált kisgyerek sosem lesz olyan vagány és vezéregyéniség, mint egy nyitott személyiségű társa. Egy nagy súlyú kisbaba biztos, hogy később fog forgolódni, felállni, elindulni, mint filigránabb kortársai. Az idegrendszer érése is mindenkinél egyéni ütemű, így lehet, hogy egy gyerek kétévesen teljesen szobatisztává válik, míg egy másik csak négyéves korában lesz megbízható e téren. Utóbbi kettő esetén azonban a végeredmény ugyanaz, húsz év múlva pedig már kit fog érdekelni, hogy a két egykori gyerek közül melyik járt előbb vagy melyik pisilt előbb bilibe?

Tippek:

Ha egy másik anyuka megpróbál versenyezni velünk, azonnal, határozottan, de nyugodtan szereljük le. Ha ez haszontalan lenne, egy cinikus, megdöbbentő visszavágás biztos eredményt ér el.

Legyünk biztosak magunkban és abban, hogy jó anyja vagyunk gyermekünknek. Ha az énképünk rendben van, abban nem ingathat meg senki sem.

Fogadjuk el gyermekünket olyannak, amilyen. Erőszakkal, trenírozással úgysem tudjuk megváltoztatni. A kimondatlan elvárásaink viszont szorongást kelthetnek a kicsiben, anélkül, hogy tudná, mi ennek az oka.

Ha mégis úgy érezzük, lenne még mit tenni, fordítsunk még több figyelmet, energiát a gyerekre. Biztosítsunk neki olyan körülményeket, amelyek között a lehető legoptimálisabban tud fejlődni. De magunkról se feledkezzünk meg közben! Az sem jó, ha mindent a gyereknek rendelünk alá."

Blogkalauz1

A bejegyzéseket elláttam/ellátom kicsik, nagyok és kicsik/nagyok címkékkel, a könnyebb kereshetőség végett. Természetesen többnyire nem mindig lehet egyértelműen kategorizálni hogy a bejegyzések csak kisebb vagy csak nagyobbacska gyerekekre vonatkoznak, inkább nagyjából körvonalazom a témát vagy a bejegyzés tartalmát.

Coming soon - Hamarosan...

A Gordon-módszerről a nevelés területén.

Gyerekszáj2

Csak egy szösszenet:

"Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi melegítőalsóba és kinyúlt pólóba, majd bementem a fürdőszobába hajat mosni. Még ott is hallottam, hogy veszekednek. Egy ideig hallgattam, majd törölközőt csavartam a fejemre, berontottam a szobájukba és leordítottam őket. Útban visszafelé még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi nővérét:
- Te Réka, ez meg ki volt?"

Gyerekek a világról - a világból

A gyerekek hogyan oldanák meg a háborút? Dőljön el sakkpartin?  Ötletek olasz stratégáktól.

Az én anyukám... - Anyáknapja alkalmából kérdezték a gyerekeket mamáikról.


Sztella iskolába megy és jól meggondolja!

Szerelem, de nagyon :)



(katt a szövegekre, hangszóró bekapcs)

Gáspár Sarolta gyűjtéséből

Gyerekszáj

Tudom, tudom.... Hogy mindenhol, meg már kicsit uncsi - de azért valljuk be, szeretjük mi ezeket az apró bölcsességeket :)

Svéd gyerekek mondásai

• A szememet apukámtól örököltem, a hajamat pedig anyukámtól. A téli dzsekimet pedig a szomszédoktól. Sylvia, 7 eves
• A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér, az egy olyan nagyon kedves seggfej. Filip, 7 eves ( :DD )
• Az ember a családjának mindig elmondhatja amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja. Hakan, 6 eves
• Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej. Tony, 6 eves
• A fiúk nagyszájúbban születnek, mint a lányok. A fiúk belsejében nagy ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég, ha kicsit nevetnek és futkároznak. Sofie, 8 eves
• ... És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom. Emil, 7 éves
• Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik. Pauline, 8 éves
• Az apukámon látszik, hogy svéd, mert nagyon hasonlít az öccsére. Matilda, 8 éves
• Belgiumban minden háziállat szürke... Vagy csak az az újság volt fekete-fehér... Matilda, 7 éves
• Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra. Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az a veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki. Oscar, 8 éves
• Az USA-ban már rengeteg embert felküldtek a Holdra. Még többet is fel kéne küldeni... talán mindet. Moa, 6 éves.

"Makarenkoi pofon"

Milyen sokszor hallottam ezt a kifejezést, és foglmam nem volt, mit jelent - nem is igazán foglalkoztam vele -, míg a pedagógiatörténetben elő nem került a neve. Ki ez a Makarenko? Kivettem hát a könyvárból a könyvét és nekiugrottam.

Senkinek az ízlését nem akarom sérteni, de elsőre eszembe jutott, hogy a kötelezők közül anno mindig az oroszok mentek le legnehezebben a gigámon. Nem voltak azok rosszak, csak valahogy nehezen emészthetőek... Így vettem a kezembe a Pedagógiai hőskölteményt. És meglepetésemre - bár a könyv az 1900as évek elején íródott - meglepően gördülékeny volt és olvasmányos.

(vagy az értelmi szintem végre felért odáig?)

Először is, végre megtudtam, mi az a Gorkij-telep, amit nagymamám előszeretettel emlegetett ha nagyobb felfordulást sikerült rendezni a lakásban :)

Nem írok összefoglalást a történetről, röviden csak annyit, hogy a fent említett pedagógus jó egynehány javítónevelésre "ítélt" illetve árva, hontalan/hajléktalan kallódó lurkót kapott a kezei alá, hogy faragjon belőlük embert, erőforrásnak pedig egy lepukkant telepet. Itt alakított egyfajta tanításra, nevelésre, együttélésre alkalmas kommunát, amelyet közösen tartottak rendben, együtt dolgoztak, együtt tanultak, együtt vezették a telepet és felelősek voltak egymásért. Ez persze nem volt ilyen egyszerű, mint ahogyan hangzik, de meglepően jól működött a kiinduláshoz és a feltételekhez képest.

A pofon? Az elcsattant. Egy felindult pillanatban. Érdekes kérdés manapság egy ilyet vitába bocsátani, hiszen egészen más szempontok szerint "osztályozunk" egy pofont...

Én spec., köszönöm, nem kérek, s adni sem igen szoktam, utoljára asszem gyerekkoromban, meg egyszer önvédelemből.

Viszont Makarenko pofonjának, pedagógiájának van egy ma is érvényes üzenete: nem mindig lehet előre tervezni, mi hogyan fog történni, nincsenek egyértelmű, vitathatatlan szabályok és sablonok sem a nevelésben, hiszen sokfélék vagyunk. A nevelési módszer nem uniformis, nem olyan, mint a forma a darálóskekszhez.

Makarenkó pofonja jókor, jó időben csattant. De nem csak pofonokat osztott, hanem jó szót is, tiszteletet és becsületet a gyerekeknek. Azok is gyökeret eresztettek.

Talán a legtöbb, amit tehetünk, ha megpróbálunk úgy nevelni, hogy figyelembe vesszük a gyerek/gyerekek személyiségét, a helyzet és a körülmények adta lehetőségeket, mielőtt intézkedünk. És érdemes lehet "áttenni" néha magunkat a túloldalra, s megnézni a "gyerek szemével", mi történik.

Hol is kezdjem...?

Talán ott, hogy sokáig nem is tudtam, milyen a viszonyom a gyerekekkel?

Valóban, nem tudtam, mert elméleti síkon nagyon érdekelt a téma, a gyerekek fejlődése, a környezeti hatások, a gondolkodási séma, és hát..... melyik lány, nő ne szeretné a helyesebbnél helyesebb bébiket ábrázoló fotókat? Anne Geddes fotói képeslapokon, kirakósban, pólóra vasalva, képes albumban.... Lenyűgözőek és szívmelengetőek.

Diplomadolgozatomat - már nem emlékszem pontosan, milyen indíttatásból, azt hiszem, a pedagógia volt a kedvenc tárgyam a fősulin egy nagyszerű tanárnővel -, a gyermekvédelem témaköréből kezdtem írni. Kezdtem...? Dehogy kezdtem... Elmerültem benne, lubickoltam, olvastam innen, olvastam onnan, végignyálaztam a pedagógiai könyvtár összes kapcsolódó irodalmát, folyóiratát. Csak olvastam, olvastam, egyre mélyebbre mentem, egyre szerteágazóbb lett a téma........ a dolgozat meg nem készült.

Na, mindegy, végül persze meglett, sikerült - nagynehezen - beszűkítenem a témát annyira, hogy egy terjedelmes, kicsit összetett, de nem túl kalandos diplomamunka legyen belőle :)

Igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy ezalatt az idő alatt nagyon közel került hozzám a téma, a nevelésről, a feljesztés lehetséges és alkalmazott módszereiről, az előző és jelen századbeli gyerekek sorsáról, lehetőségeiről, nehézségeiről.

Ebből a halmazból nagy kedvencem, akitől szeretnék majd idézni, linkelni, Gáspár Sarolta beszélgetései a gyerekekkel.

Egy másik síkon pedig  - ez a való élet, a fizikai sík -, nem tudtam mit kezdeni a gyerekekkel. A kicsikkel legalábbis. Erre megdöbbentő volt rájönni, ezt megtapasztalni.

Ebben változást egyrészt a táncterápiás tapasztalatok hoztak, másrészt pedig az idővel valahogy oldódott. Relatíve bátran babázom, szeretem a közelségüket, jó nézni őket, kicsit melléjük kucorodni testben, lélekben. Most jól vagyok "velük". Pontosabban még nem eléggé: egy saját gyerkőc nagyon hiányzik már. Fejben már megvan a kicsi, a többi alakul....

Lehet, hogy ezt a blogot is "ő írja" nekem?

Hát, innen indulok...