Érdekes cikket találtam a neten arról, miként vetekszenek az anyák csemetéik képességeivel. Az írás tetszik, külön érdekesnek találtam, hogy az oldalon a cikk alatt nyomban meg is jelentek a vetélkedő, illetve a versenyzést rossz szemmel néző anyukák és azonnal elkezdték oltani egymást - az én olvasatomban tökéletesen demonstrálva azt, amiről a szerző ír, csak kicsit őszintébben ugrottak egymásnak...
Szilágyi Diána cikkét idézem:
"Nem tudni miért, de egyes nőket gyermekük megszületésével egyenesen megszáll a versenyszellem. Persze, nem magukat mérik közvetlenül össze a többi anyával, hanem a gyereken keresztül próbálnak meg önigazolást, önbecsülést szerezni, semmivel sem törődve. Azzal sem, hogy ezzel miképp taposnak bele a másik anya lelkébe.
Teljesen természetes, hogy minden anya saját gyermekére a legbüszkébb, ő a legaranyosabb, a legokosabb, a legügyesebb, és persze a legeslegszebb az egész világon. Persze, ha képesek vagyunk józanok maradni a gyerek iránt érzett hatalmas szerelmünkben, akkor kissé skizoid módon tisztában vagyunk azzal is, hogy gyermekünk hibáktól, gyengeségektől sem mentes. Ahogy bizonyos képességei valóban kiemelik az átlagból. Az anyák sajátossága általában, hogy erősségeikkel-gyengeségeikkel együtt mégis feltétel nélkül szeretik és elfogadják csemetéiket.
Sokan viszont nem képesek megbarátkozni azzal, hogy a gyerek bizonyos dolgokban lemarad kortársaitól, saját kudarcukként élik meg, hogy a kölök tanulmányi eredményei nem olyan zseniálisak, hogy még mindig történnek vele balesetek éjszaka, vagy hogy nem ő a bandavezér az oviban. Úgy érzik, ők, a szülők tehetnek arról, hogy a gyerek nem úgy működik, ahogy kellene.
Figyelmen kívül hagyják, hogy mindannyian valamilyen habitussal születünk. Egy magába zárkózó, introvertált kisgyerek sosem lesz olyan vagány és vezéregyéniség, mint egy nyitott személyiségű társa. Egy nagy súlyú kisbaba biztos, hogy később fog forgolódni, felállni, elindulni, mint filigránabb kortársai. Az idegrendszer érése is mindenkinél egyéni ütemű, így lehet, hogy egy gyerek kétévesen teljesen szobatisztává válik, míg egy másik csak négyéves korában lesz megbízható e téren. Utóbbi kettő esetén azonban a végeredmény ugyanaz, húsz év múlva pedig már kit fog érdekelni, hogy a két egykori gyerek közül melyik járt előbb vagy melyik pisilt előbb bilibe?
Tippek:
Ha egy másik anyuka megpróbál versenyezni velünk, azonnal, határozottan, de nyugodtan szereljük le. Ha ez haszontalan lenne, egy cinikus, megdöbbentő visszavágás biztos eredményt ér el.
Legyünk biztosak magunkban és abban, hogy jó anyja vagyunk gyermekünknek. Ha az énképünk rendben van, abban nem ingathat meg senki sem.
Fogadjuk el gyermekünket olyannak, amilyen. Erőszakkal, trenírozással úgysem tudjuk megváltoztatni. A kimondatlan elvárásaink viszont szorongást kelthetnek a kicsiben, anélkül, hogy tudná, mi ennek az oka.
Ha mégis úgy érezzük, lenne még mit tenni, fordítsunk még több figyelmet, energiát a gyerekre. Biztosítsunk neki olyan körülményeket, amelyek között a lehető legoptimálisabban tud fejlődni. De magunkról se feledkezzünk meg közben! Az sem jó, ha mindent a gyereknek rendelünk alá."
